Mikor a kollégiumba jelentkeztem a prefektusi munkakörre, terveim között szerepelt egy diákokból, tanárokból álló néptánccsapat létrehozása.
Hála Istennek, voltak érdeklődők, akik között olyanok is akadtak, akik komolyabb táncos múlttal rendelkeztek, de olyanok is, akik teljesen a nulláról építkeztek ebből a csodálatosan szép és érdekes kultúrából és néhány próba után azon kaptuk magunkat, hogy lehetőségünk lenne az iskola dísztermének színpadán bemutatkozni.
Innen is köszönet ezért a vezetésnek és Vincze Attila kollégámnak, aki egyik felelőse volt a március 15-i műsornak. A legmelegebben azonban Fekete Tibor prefektustársamnak köszönjük, hogy két fiatal zenészpartnerével együtt hangulatos élő muzsikára rophattuk a verbunkot.
A táncoslábú társaság annyira frissen alakult november végén, hogy még nevet sem sikerült választanunk magunknak, viszont lelkesen merülünk el szerdánként 17.00-tól 18.30-ig a díszteremben tartott próbáinkon a magyar legényes táncok világában. Itt sem mulasztom el arra buzdítani azokat a fiatal és régebb óta fiatal fiúkat és férfiakat, hogy bátran jöjjenek el és nézzék meg ezeket az alkalmakat, hátha kedvet kapnának ők is hozzá! Páratlan kincset halmoztak fel elődeink és jó dolog benne mozogni!
De visszatérve a műsorhoz! A szavalatok és énekek közben táncolt szólóban széki sűrű és ritka tempót Sajtos László diákom, illetve Krokavecz József követte őt magyarpalatkai legényessel. Együtt pedig szilágysági verbunkot mutattunk be. A fellépők között voltak még: Hutóczki Péter, Sikula Bálint nebulóim és Csicsay Zsolt korábbi katonabajtársam.
A sikeren felbuzdulva kaptunk meghívót Radnai Béla szaktársamtól, hogy utazzunk el mi is a partiumi Nagykárolyba, hogy ott, a testvériskola tanítványainak, tanárainak is előadhassuk a produkciónkat. Nagy örömmel mondtunk igent. Sajnos a zenekar ide már nem tudott velünk tartani. A buszon jó hangulat volt. Elénekeltünk jó pár nótát. Nagyon szívélyesen fogadtak minket testvéreink, kedvesen kínáltak. Jól sikerült a műsor is. Rögtönöztünk egy kis táncházat is néhány lépés megtanítása után az ottaniakkal közösen. Az egyik helybeli még szatmári legényessel is meglepett bennünket, majd párost táncolt egy barátnőjével. Városnézés közben fagylaltoztunk egyet, megkoszorúztuk a rosszemlékű nevet viselő 1918. december 1. utcán található Petőfi szobrot, majd volt, aki a szabadtéri asztaloknál beszélgetett egy italt szürcsölve, és volt, aki a Károlyiak kastélyát sétálta körbe.
Visszafelé a buszon újra a közös énekléseken és jókedvű beszélgetéseken volt a hangsúly.
Mi, néptáncosok ragyogóan éreztük magunkat. A diákjaim pedig begyűjtöttek egy-egy igazgatói dicséretet is.
Ferencz György prefektus
