Slambucban is verhetetlenek vagyunk
2016. április 28. írta: Á.T.

Slambucban is verhetetlenek vagyunk

Beszámoló a Galopp napokról

2016. április 19-én került megrendezésre a Galopp napok rendezvény a Kettesy Kollégium jóvoltából. A főzőversenyben címet védtünk és a focipályán sem hoztunk szégyent a Szent József Kollégium színeire. Az eseményről Novák Eszter és Pálfi Karolina számolt be nekünk.15 óra körül érkeztünk meg a Kettesy Kollégiumba, ahol főzésben és fociban képviseltük a Szent József Gimnázium kollégiumát.

Minden csapatnak slambucot kellett készítenie legjobb tudása szerint. A mi (Bódi Roland, Büte Lili, Novák Eszter, Pálfi Karolina) munkánkat Bécsi Géza prefektus segítette. A nagy főzőcskézés közepette jutott időnk, hogy szurkolással támogassuk focistáinkat.

montazs1.jpg

Persze a nagy napot meg kellett örökíteni, így képekből sem volt hiány. Ebben Nyeste Tamás és Filep Xavér volt a segítségünkre. Nyeste Tamás ott készített, kiváló fotódokumentációját a rendező intézmény különdíjban is részesítette.

montazs2.jpg

Mikor elkészült mind a három kollégium főztje, a zsűritagok végigkóstolták mindegyiket és nem sokára megszületett az eredmény. Szerencsére sikeresen zártuk a versenyt, ugyanis első helyezettek lettünk a főzőversenyben, akárcsak tavaly. Nyereményünk egy kötény és egy oklevél volt.

montazs3.jpg

Nem sokkal később megszületett a focibajnokság eredménye is. A Szent József Kollégium csapata második helyezést ért el.

Szerintünk ez egy nagyon jó nap volt, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép eredményekkel zárunk.

Novák Eszter, Pálfi Karolina

Fotó: Filep Xavér (xavphoto)

A bejegyzés trackback címe:

https://koll-lektor.blog.hu/api/trackback/id/tr778671582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása