2017. január 10-én a debreceni Apolló Moziban is bemutatták Nóvé Béla Patria Nostra - '56-os menekült kamaszok a Francia Idegenlégióban című dokumentumfilmjét. Kollégiumunk maroknyi csapata is jelen volt az eseményen.
2017. január 10-én, kedden 10 fiatallal megtekintettünk egy dokumentumfilmet az Apolló moziban. A film után beszélgetésre is lehetőség nyílott. A nagyterem nem volt teltházas. Rövid köszöntő és a rendező bemutatását követően forogtak is a filmkockák. Jó másfél órán át beszélték el életük meghatározó pillanatait azok a magyar veterán harcosok, akik egy történelmi krízisekkel terhelt kor gyermekei voltak. Akadt közöttük második világháborús hadiárva, a törvény szigorával szembesülő kamasz stb. Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepükre számomra nem derült fény az alkotásból. Egyik diákommal beszélgettük is a kollégiumba visszatérőben, hogy ezek az emberek most a szovjetekkel vívott harcok előtt disszidáltak, vagy a konfrontálódást ugyan felvállalva, de a megtorlást be nem várva menekültek nyugatra?!
Jó volt hallani a Szózat egyik idézetét: „Itt élned, halnod kell!” Az is megmelengette a szívemet, hogy ezek az emberek arról beszéltek életük alkonyán, hogy visszatelepülnek haza, vagy ide hozatják maradványaikat, hogy honi földben nyugodhassanak. Mivel a beszélgetésnél úgy éreztem, hogy rohamosan fogy az idő és nekünk még be kellett érni vacsoraidőben a kollégiumba, viszont már jócskán megfogyatkozott a hallgatóság, hát én is szólásra emelkedtem. Valami effélét mondtam:
„Sajnos nekünk is mennünk kell, de mivel ifjúságot kísértem ide, szeretném, ha valami zárgondolatot, következtetést tudnának magukkal vinni, amit magukban kibogozhatnak. Láthattuk, hallhattuk, milyen nehéz körülmények között éltek ezek az emberek, mikor azt a döntést hozták meg, hogy elhagyják országunkat és én nem is szeretnék ítéletet mondani, pálcát törni felettük, de örülök, hogy elhangzott a filmben az „itt élned, halnod kell” – gondolat.
Talán párhuzamot lehetne vonni a két korszak között – tudniillik a múlt század közepe és napjaink között – abban a tekintetben, hogy manapság is sokan elmennek itthonról. Azonban míg akkor az életük forgott inkább veszélyben, addig ma inkább gazdasági jellegű a motiváció. Elmondtam, hogy volt korábban olyan diákom, aki megosztotta velem tervét: ő kimegy a francia idegenlégióba. A válaszom az volt, hogy miért akarna idegen hatalmat szolgálni? Ha katona akar lenni, akkor tegye azt a hazáját szolgálva! Megelégedéssel hallgattam, hogy anyagilag sem valami kifizetődő a légió, bár tagadhatatlan a máig létező nimbusza. Azt gondolom, hogy a mi országunkban a problémáinkat nekünk kellene megoldanunk és az talán nem megoldás, ha hátat fordítunk a hazánknak, ahogy többen azt teszik mostanság. (Persze tudom, hogy sokan ideiglenesen mentek el, legalábbis így tervezték.) Ha nem mi akarjuk, tudjuk a gondjainkat a saját érdekeinknek megfelelően rendezni, akkor lesznek mások, idegenek, akik belépnek a képbe bajelhárítókként, csak az lesz velük a probléma, hogy nem a magyarok érdekei, hanem a sajátjuk szerint fognak működni.
A rendező erre a felvetésre azt mondta, hogy bár beszéltek arról, hogy haza akarnak jönni, de a mai napig a szereplők közül nem cselekedte meg még senki. Aztán ekképp reflektált még szavaimra: mindenki döntse el maga, hogy mi a konklúzió. Talán magyar maradhat az ember a világban bárhol.
Elköszöntünk és eljöttünk, de engem nem hagytak nyugodni az utolsó mondatok. Az a legnagyobb baj a liberalizmussal, hogy az értéktelen dolgokat egy szintre emeli az örök értékekhez és azt mondja: mindenki szabadon eldöntheti, neki mi az érték. Én viszont úgy vélem, hogy a saját érdekünkben és gyermekeink érdekében is pozitív felhanggal kell kiemelni az állandó értékest a silány közül.
A filmre visszatérve, én úgy éreztem, hogy becsülendőnek és követendő példának érzékeltette a kivándorlást, az idegen hatalom szolgálatába állást. Na de, Wass Albertnek is akarata ellenére kellett egy vészterhes időszakban elhagynia hazáját és egzisztenciát teremtenie idegen földön! Ő is hálás volt a befogadóknak, de nem szűnt meg magyarnak lenni, nemzetéért küzdeni és folyamatosan vissza szeretett volna térni, csak ezt megtagadták tőle!
Én a hazaszeretetet fontos minőségnek tartom, amit fel kell virágoztatnunk utódainkban.
Ferencz György prefektus
