Verebeket avattunk
2016. január 11. írta: Á.T.

Verebeket avattunk

2015. december 3-án a Szent József Gimnázium dísztermében került megrendezésre kollégiumi verébavató ünnepségünk. A szervezés és lebonyolítás munkálatait kollégiumunk újjáalakult diákönkormányzata vállalta magára. Képes beszámolónkban a felejthetetlen este pillanatait idézzük fel.

sparrow-with-hairstyle.jpg

Előkészületek 

A verébavató rendezvény keretén belül Fekete Tibor, Lazók Ilona és Pinczés Gyula vezette csoportok újonc kollégistái mérték össze kreativitásukat és tudásukat. Előzetes feladatul azt kapták, hogy a megadott 10 szó (csengőszó, faliújság, joghurt, kísértet, prefektus, selyemcukor, stúdium, Szent Joe, vishu leves, wifi) felhasználásával írjanak dicsőítő költeményt a kollégium régi lakóinak címezve, felmagasztalva azok fizikai és szellemi képességeit. Ezen túlmenően össze kellett állítaniuk egy 5-10 perces bemutatkozó produkciót. Teljesítményüket öttagú zsűribizottság pontozta. A zsűrielnöki poszton Bundik Gyula kollégiumi portást találhattuk. Szintén az ítészek között foglalt helyet Lajmán Gréta egykori prefekta, Fejér Péter prefektus, Horváth Dávid a kollégiumi diákönkormányzat elnöke és ugyancsak a DÖK képviseletében Fazekas Patrícia.

img_7227_2.jpg

Művészi produkciók

Az este hangulatának megalapozásához Feczák László zongorajátékával, Kiss Dávid szavalataival járult hozzá.

feczakkiss.jpg

Vidám vetélkedés

Először a csapatképviselők örvendeztették meg frappáns költeményeikkel a nagyérdeműt. Alább Lazók Ilona csapatának megoldását közöljük.

verselok.jpg

Szent József Kollégium Leánycsapata: Óda a „nem-verebekhez”

 Hozzátok szállnak esdeklő szavaink
oh Szent Joe kollégium nagyjai!
Szívünk egyetlen vágya teljesülne,
ha kegyeitekbe kerülni sikerülne.

 Nincs oly édes selyemcukor,
amelyen ne osztoznánk bármikor.
Még a joghurtot sem sajnálnánk,
csak ne a szembefalon találnánk. 

Bárcsak adná az ég,
hogy hozzátok hasonlatos lennénk,
hiszen délceg termetetek,
nem hagyja nyugodni a szemet.

Közétek tartozni olyan lenne,
mint  forró vishu levest
kanalazni, egy hideg téli este…
… felbecsülhetetlen.

 Mert nincs oly csengőszó,
amely versenyre kelhetne,
az ajkatokat elhagyó,
szellemes zengzetekkel!

Mert nincs oly prefektus,
kiben van annyi virtus,
hogy elejét vegye,
stúdium alatt eszetekről,
himnuszt szerezzenek.

 Jobb létre szenderülve se
feledkezzetek meg híveitekről!
Térjetek vissza kísértetként  hozzánk,
üzenjetek a wifin vagy a faliújságon át!

A bemutatkozó produkciók sorát Fekete Tibor tanár úr csapata kezdte. A párok tagjai egymást mutatták be, humoros verseket rappelve jellemezték mellettük álló társukat. A csapat jó néhány tagja női ruhába bújva tette mindezt. A csoportvezető prefektus napszemüvegben és sapkában, a többiek által adott ütemre skandálta szövegét párjáról, Perhács Ádámról.

feketecsapat_1.jpg

Lazók Ilona csapatának produkciója jóvoltából a toborzástól a kiképzésen át a csapatindulóig kaphattunk betekintést a leánycsapat alakulásának folyamatába. A fekete szín és a terepminta dominált a lányok egyenruháin, többjük arcát színes csík díszítette. Miután mindenkit megismertünk név szerint, meghallgathattuk a csapat indulóját majd himnuszát, utóbbit a Legnagyobb hős című sláger dallamára írták.

lanyok.jpg

Végül, de nem utolsó sorban Pinczés Gyula csoportja következett. A műsor keretében mókás versikéket szavaltak egymásról a párok, majd felcsendültek a kánkán jól ismert dallamai és a nagy szoknyákat libbentve perdültek táncra a fiúk.

img_7344_2.jpg

Egy meglepetés táncrevüvel örvendeztette meg a közönséget a Bécsi (Géza) Operettszínház tánckara, bravúros koreográfiájukat kidolgozott jelmezek és díszlet tették felejthetetlenné. Ezt követően Danuti Márkó olvasta fel alkalmi költeményét, amelynek sorai a kollégiumi hétköznapokat idézték meg.

img_7370_2.jpg

Az alkalmat kihasználva Bécsi Géza prefektus hattyújelmezben mondta elő a "veréb prefektus és prefekták" esküszövegét, amelyben többek között arra tettek ígéretet, hogy végszükség esetén megírják a diákok házi feladatát és önként, dalolva jelentkeznek plusz feladatok elvégzésére és hétvégi ügyeletekre.

img_7373_2.jpg

A verebek bravúros bemutatkozását követően kezdetét vette a vetélkedő. Elsőként a Szent Joe Totó 13+1 kérdésére kellett válaszolniuk a csapatoknak. A kollégium épületével és a prefektusokkal kapcsolatos feladványokon törték közösen a fejüket.

img_7395.JPG

A Beugró műsorból ismert Zsebszöveg feladat volt a következő kihívás a csapatok számára. A párbajok során a megadott szituációkba kellett beilleszteni a húzott mondatokat (pl.: Olyan bájos gumicukor formád van!). A vállalkozó szellemű csapatképviselők csak igen nagy nehézségek árán tudtak átvergődni a feladaton.

img_7422_2.jpg

A Betyárbajusz feladatban egy bekötött szemű csapattag rajzolt dús, fekete bajuszt társának harmadik társuk instrukciói alapján.

betyarbajusz.jpg

 A Tapintsd ki! feladatban bekötött szemű csapattagoknak kellett kitalálniuk, hogy mit kaptak kezükbe. A parafa alátétet kezébe véve nem egy versenyző vágta rá: Parizer! Az üvegekben lapult még kagyló, faforgács és emberi haj is.

12314608_10153699845845731_6369028812035560921_o_1.jpg

Az utolsó megmérettetés a Fele sem tréfa nevet kapta. Ennek keretében az erős gyomrú, bátor jelentkezők furábbnál furább italokat ittak és meg kellett fejteniük, hogy milyen összetevők alkothatják a koktélt. Szürcsöltek vanília aromás vizet, gyömbéres narancsot és borsos kólát. A mosoly nem mindig volt őszinte.

12339517_10153699847160731_9114949523676492646_o.jpg

Ünnepélyesen fogadom...

Mielőtt a zsűri visszavonult, nyilatkozott, miszerint a látottak bizonyították, hogy az ifjú verebek méltóak arra, hogy a kollégium teljes jogú polgárává esküdjenek. A színpadon felsorakozó verebek kórusban ismételték a Fazekas Bálint által előre mondott eskü szövegét.

12309598_10153699848920731_8106842000832376724_o.jpg

Én a debreceni Szent József Kollégium verebe esküt teszek,
hogy mint a koli társadalmának legcsekélyebb értelemmel,
és legcsenevészebb testszerkezettel bíró képviselője,
életvezetésemben az alábbi aranyszabályokat magamévá teszem.

Akárhányszor a folyosón prefektust közeledni látok,
széles mosollyal hangos Laudeturt kiáltok,
szebb, okosabb, bölcsebb kollégisták kedvében
lankadatlan odaadással járok a magam érdekében.

Be- és kiköltözéskor nehogy húzza hátukat,
pattanok, és leemelem ólomsúlyú táskájukat.
Minden alkalommal, amikor tehetem,
őket házikoszttal kényeztetem.

Az ebédlőben járva, mint Mózes nyomán a tenger,
Úgy válok én ketté a tömeggel.
Tálcájukat helyettük cipelem,
a felajánlandó repetáért, ha kell ölre is megyek.

Mint egy állhatatos szobanövény,
úgy viselem magam stúdium idején,
nem kántálom hangosan a leckét,
kímélem mindenki idegrendszerét.

Nem törekszem arra, hogy az érettségin,
lepipáljam az előttem végzők sorait.
Az írásbeliken kiszökik számon a rím,
míg a szóbeliken hallgatok majd, mint a sír.

 Minden este imára kulcsolom kezem,
kellemetlen tetteim miatt szégyenkezem,
a kellemes perceket meleg szívvel idézgetem,
jótevő tanáraimról megemlékezem.

 Mint a Szent Joe kollégium immáron teljes jogú polgára fogadom,
hogy a fentieket a legpontosabban betartani fogom.
Mulasztásommal a prefektusok és felsősök jogos haragját magamra vonom.

Közös imádság

Amíg a zsűritagok a pontokat számlálták Pintér József, kollégiumunk igazgatója zárszóként üdvözölte az új keretek között megrendezett verébavatót és abbéli reményét fejezte ki, hogy hasonlóan magas színvonalon kerül majd megtartásra minden esztendőben. Hogy szavai meghallgatásra találjanak és hálát adjon a vidám estéért, a kollégium közössége együtt imádkozott.

12308827_10153699849095731_3972355819347845006_n.jpg

Éljenek a győzők!

A közös imádságot követően Bundik Gyula, a zsűri elnöke ismertette a pontszámot. Gratulált minden résztvevőnek és előrebocsátotta, hogy nem voltak könnyű helyzetben a pontozók. Végül Pinczés Gyula és Fekete Tibor csapata holtversenyben a második helyen végzett 150-150 ponttal. A vetélkedőt 163 ponttal Lazók Ilona csapata, a kollégium leányverebei nyerték.

eredmenyhirdetes.jpg

#SzentJoe

A Verébavató végén minden résztvevőnek alkalma nyílt megörökítenie magát a díszterem hátsó részében kialakított selfie-sarokban, ahol feliratok, idézetek, mókás kiegészítők csináltak kedvet a fotózkodáshoz. Az alkalmat Bódis Zoltán igazgató úr és Bécsi Géza prefektus is megragadta, és elvegyült a vidám sokaságban.

selfiek.jpg

Ezúton is köszönet Frics Bencének a hangtechnikáért, Zilahi Zsoltnak a háttérmunkáért, Fazekas Bálintnak a porondmesteri teendők ellátásáért és végül, de nem utolsó sorban Nyeste Tamásnak a fotókért.

Találkozzunk 2016 őszén is!

A bejegyzés trackback címe:

https://koll-lektor.blog.hu/api/trackback/id/tr178261670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása