Reneszánsz táncokat tanultunk
2016. szeptember 14. írta: Á.T.

Reneszánsz táncokat tanultunk

2016. szeptember 13-án Reneszánsz Táncházzal vette kezdetét a Járom Kulturális Egyesület és a Szent József Kollégium összefogásával megvalósuló Kultúrzsongás Debrecenben programsorozat.A Szent József Gimnázium díszterme adott helyet a rendezvénynek, amely keretében a kollégium leánycsoportja egy lelkes férfiúval kiegészülve két reneszánsz táncot sajátíthatott el. A foglalkozást Novák Ádám, a Járom Kulturális Egyesület elnöke tartotta.

img_2691_2.JPG

"Hogy mi volt az a program, amire nem számítottam, hogy valaha is találkozni fogok kolis éveim során? Na jó, van egy pár ilyen... Na de táncház? Kezdésnek nagyon nem tűnt kedvemre valónak, mivel táncolni csakis otthon, békés magányomban szoktam. Az, hogy millió ember előtt tegyem ugyanezt, messze kívül esik a komfortzónámon. Nagy meglepetésemre viszont mégsem volt olyan rossz! A lassú lüktetésű reneszánsz lépések jobban megmozgattak, mint gondoltam volna. Mondhatni még szórakoztató is volt. Ja, és nem elhanyagolható: kitüntettek a végén!" (Turcsán Dorottya)

img_2716_2.JPG

"Először lusta voltam és nem akartam menni. Azt gondoltam túl nehéz ez nekem és nem fog menni, de aztán belejöttem. A tánctanár pedig jófej volt és érthetően elmagyarázta, megmutatta a lépéseket. Sokkal jobb volt úgy a hangulat, hogy néha mondott vicceket. Jól éreztem magam." (Farkas Jázmin)

img_2719_2.JPG

"Kezdetben nem volt kedvem az egészhez, de egyre jobb lett, ahogy párba álltunk és elkezdtük tanulni a lépéseket. A végére már élveztem is, ha nem látszott rajtam. Nem igazán szeretek táncolni, de alapjában véve jó volt a tánc és a társaság is." (Simon Vivien)

"Nekem nagyon tetszett, bár az elején azt sem tudtam, mit kell csinálni. Mikor elkezdtük a tánc rejtelmeit kitanulni, kezdtem érezni a tánc csodás varázsát, amit a testnek illetve a léleknek ad. A ritmusérzékem nem a legjobb, bár próbálom farigcsálni. Örülnék, ha ez folytatódna, mivel egy kis szellemi pihenőt ad és betekintést nyerhetünk őseink táncszokásaiba." (Erdei Ivett)

img_2710_2.JPG

A fotókért köszönet Nyeste Tamásnak.

A hangtechnikáért köszönet Frics Bencének.

A férfiszekció képviseletéért köszönet Horváth Dávidnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://koll-lektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5611705641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.