Virágok viadala
2016. március 07. írta: Á.T.

Virágok viadala

2016. március 1-jén kedden kora este került sor a Szent József Kollégium leánytagozatán a már hagyományosnak tekinthető Szent Joe Kvízre.

A februári kvíz kérdései többnyire a leányfolyosón és az ebédlőbe vezető úton található faliújságon elhelyezett cikkekhez, írásokhoz kapcsolódtak. Ezeken túl azonban az elhangzott magyar versek költőit kellett beazonosítani, villámkérdésekkel teszteltük a versenyzők memóriáját a két közösen megtekintett videóval (Balázsolás, Szent Bálint nap) kapcsolatosan, valamint kíváncsiak voltak mennyire jártasak a hölgyek a magyar bankjegyek ismeretében. A dobogón végzetteket ezúttal is  írószerekkel jutalmaztuk.

Ahogy lenni szokott, a kvízt megelőző napokban jelentősen megnövekedett a faliújság olvasottsága...

img_20160229_181837-1-1.jpg

Ebben a hónapban virágnevek után kereszteltük el a csapatokat: Rózsák, Ibolyák, Kálák, Tulipánok és Hóvirágok mérték össze tudásukat.

img_20160301_184945.jpg

A képeken jól látszik a kollégiumi rendezvényeken készült fotókból készített, szív alakú montázs és a színes lapokra nyomtatott motivációs idézetgyűjtemény a tanulóterem falain, a padokra pedig virágdíszes könyöklők kerültek, hogy minél kellemesebb környezetben teljenek a tanulással töltött órák.

img_20160301_185941.jpg

img_20160301_191505-1.jpg

Az élen az Ibolya csapat (Hanna, Dóri, Tina, Ancsi) végzett 30 ponttal, őket követték a Rózsák (Kriszti, Márti, Kamilla, Lili) 28 ponttal, végül még a Kálák (Anna, Viki, Blanka, Rami) állhattak a virtuális dobogóra a megszerzett 23,5 pontjukkal. Ezúton is gratulálunk!

img_20160301_193257.jpg

img_20160301_194002.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://koll-lektor.blog.hu/api/trackback/id/tr548451702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása